Budapest és minden más.

Vasárnap visszatértem Pestre, így a lassan másfél hónapnyi szabadidő után. A szünet pedig eseménydús volt, aminek én felettébb örülök. Ennek ellenére múlt héten már nagyon szenvedtem, nem is azért, mert Pakson voltam otthon, hanem mert már sok volt a bezártságból, vágytam a 'Pest-szintű élményekre'. Ez lehet, hogy fellengzősen hangzik, de nem azért mondom, tényleg. Egyszerűen az otthonom nem egy nagyváros, ahol mindig van mit csinálni, és bizony egy hónap után már önkéntelenül is vágytam valami újra. Most jó, mert beindult az élet! Az órarendem fényévekkel jobb, mint az első féléves. Hétfőn és csütörtökön csak reggel 10-re kell menni,  pénteken pedig nincs is suli, mert aznap gyakorlatunk van. Viszont nem lesz több pszichológiánk, kommunikációelméletünk és önismereti óránk; helyette filozófiát tanulunk, vállalkozási ismereteket és tanulásmódszertant. Tegnap volt az első filozófiaóránk; és a várakozásokkal ellentétben nem egy hagyományosan unalmas órát tartott nekünk Lehmann Miklós professzor; hanem nagyon jót! 
Apropó, gyakorlat. Nagyon örülök annak, hogy lehetőséget kaptam betekinteni a rádiózás világába! Azt hittem, hogy ez a gyakorlat-dolog számomra annyi lesz, hogy fénymásolok és kávét főzök, de tévedtem. A Fortuna Rádióban részt vehetek a hírszerkesztésben, műsorszerkesztésben és még sorolhatnám. Azoknak, akik pedig leszólták/leszólják ezt, mondván, hogy csak egy Fortuna Rádió; üzenném, hogy mindent el kell kezdeni valahol. És lehet, hogy csak egy helyi rádió, de ennek ellenére nem elavult vagy ilyesmi, sőt, nagyon is jól felszerelt. De a kétkedőket úgysem lehet meggyőzni, nemde? :) 

Ma délután pedig azt hiszem megint elnézek Westendbe; bár ezúttal egyedül. Most már tényleg nagyon szükségem lenne egy sapkára, úgyhogy most megfogadom: sapka nélkül nem lépek ki a Westendből! 

Addig is búcsúzom ezzel a videóval Budapestről, remélem tetszik! :) 

Love: Cintijjja :)

"Bátorság"

A bejegyzést nem most írtam, hanem pontosan egy éve, január 15-én. Unalmamban épp visszaolvastam a tavaly január eleji írásokat, hogy emlékeztessem magamat, miket éreztem; de ez a bejegyzés megfogott. Lehet, hogy nevetséges; hiszen lényegében saját magamtól idézek, de most is ugyanígy gondolom ezt az egész múlt-jelen-jövő dolgot. 

Az élet nem olyan, mint amilyennek akarjuk, hogy legyen. Tehetünk erőfeszítéseket, próbálkozhatunk mindennel, alakíthatjuk sorsunkat - de megváltoztatni nem tudjuk. A vége úgyis az, amit az élet ad nekünk. Maximum az út hosszabb és rögösebb, míg eljutunk odáig. És igenis, ehhez mindennél jobban szükség van a bátorságra is! Be kell csukni magunk mögött minden egyes ajtót. Nem résnyire nyitva hagyni, hátha nem tetszik, amit a következő ajtó tartogat. Nem! Össze kell szedni minden bátorságot ahhoz, hogy végleg becsukjuk. Minden egyes újabb ajtó mögött vár valami jobb, valami egészen más dolog, amiért meg kell tanulnunk küzdeni, de mindez csak akkor lehet a miénk, ha lakatra zártuk az előző megálló bejáratát.

Úgy vettem észre, hogy mostanság gyarapodik az olyan emberek száma, akik a múltban, vagy épp ellenkezőleg a jövőben élnek. Nem hallani tőlük mást, mint hogy ez és az volt egyszer, vagy nem lehet róla szó, mert mi lesz ha...

Mi lesz ha? Úgysem lehet megmondani. És a jelennel mi lesz? A jelent miért nem értékelik? Talán mert a jelen a legmúlandóbb? Igen, lehet, hogy ami ebben a pillanatban történik, az 5 perc múlva már múlt lesz. De miért nem értékeljük? Miért panaszkodunk amiatt, ami a múltkor történt, és pláne amiatt, ami lehet, hogy meg se fog? Ha valami most jó, akkor miért nem a pillanattal törődünk?

Bátorság kell ahhoz, hogy becsukjuk azt az ajtót. Ha résnyire hagyod, bekukkanthatsz ugyan a következő mögé, láthatod az előzetest - de a váróban ragadsz. Nem tudsz szabadulni a múltadtól, bár talán nem is akarsz. A múltbeli problémáidon való állandó rágódás miatt nem értékeled a jelenlegi életedet se, csak azzal foglalkozol, hogy a jövődben nehogy újra találkozz a múlttal. Emiatt eltaszítasz magadtól mindenkit, aki téged így is nagyra tart, értékel. 

A pillanat pedig elszáll. Pedig azokért érdemes élni, mindennél jobban. 

Majd egyszer visszagondolva mire emlékszünk majd? Semmire. Mert nincs mire. Nem voltak pillanatok, csak aggódás a múlton és jövőn - közben pedig elfelejtettünk élni.

És igen, én egy Carpe Diem-lány vagyok. (Egyszer valaki kérdezte tőlem, itt a válasz.) Én értékelem azt, ami most történik. Be merem csukni az ajtókat: némelyiket egészen hamar, van, amihez hosszabb idő kell, de becsukom azt is. Kulcsra is zárom, amit ha kell, eldobok. Való igaz, hogy a múlt tett olyanná, amilyen a jelenben vagyok, de hamar a jelen lesz az a múlt, amiről majd a jövőben beszélek ugyanígy. Én nem félek a változástól, sőt szükségem van rá.

"A dolgok, az emberek saját, misztikus idejükben érkeznek hozzád,

s nem várakozásaid szerint. Éppen akkor, amikor a lelked

készen áll befogadásukra."

Ez lett volna az, remélem tetszett az eredeti publikálás idején és most is azoknak, akik már régóta olvasnak. S ami a legfontosabb: emlékeztetett arra, hogy soha ne féljek kinyitni egy újabb ajtót vagy bezárni egy régit. 

Love: Cintijjja :)

Ez egy előreütemezett poszt, melyet Cintijjja 2012. január 6-án írt.

Sorozatdömping.

Ha már január, akkor sorozatok. Minden folytatódik, a rajongók legnagyobb örömére! 

Rögtön január 2-án visszatért a Pretty Little Liars, ami jelenleg az egyik legizgalmasabb sorozat számomra. Felröppentek a pletykák, hogy ez, vagyis a második évad lesz az utolsó; ugyanakkor más források szerint lesz harmadik is. Még jó, hogy eredetileg egyévadosra tervezték! Amúgy a könyvet azután is folytatták, hogy kiderült, ki A...bár nekem igazából mindegy; csak derüljön ki, hogy ki A! Ugyanezen a napon folytatódott a The Lying Game is. Érdekes fordulatot vett a szünet előtti része, úgyhogy már vártam; mondjuk sejtettem, hogy nem történt semmi Sutton-nal...

Január 3-án jött a Switched at Birth új része. Nem tipikus sorozat, nincsenek benne Gossip Girl-típusú szereplők vagy történések, sokkal valódibbnak tűnik az egész. Igazából azért nézem főleg, mert nagyon fejleszti az angolomat azzal, hogy halláskárosult emberek is vannak és beszélnek benne, amit kicsit nehezebben lehet megérteni. Mondjuk egyre könnyebben megy, a legutóbbi részben már nem is okozott gondot. :) 

Január 5-én folytatták a The Secret Circle-t és a The Vampire Diaries-t is, úgyhogy hatodikán bőszen töltöttem le nCore-ról a legújabb részeket. Nekem mindkettő bejött, de nem spoilerezek inkább. Aki még nem nézi a TSC-t, annak csak ajánlani tudom, mert nagyon izgalmas és nem hagyományos csajos sorozat! Volt egy-két jelenet, ami tépte az idegeimet rendesen. 

Január 11-én, vagyis tegnap rajtolt a One Tree Hill kilencedik évada. Nemrég fejeztem be az első részét; kicsit in medias res volt...Olyan képsorozatokat vetítettek az első pár percben, amit nem tudtam hova tenni, lévén, hogy nem esett több szó róla. Nem mondok semmit, nézze meg mindenki; el fogtok képedni! 

Január 16-án, hétfőn vetítik Amerikában a legújabb Gossip Girlt, amiről már keringenek képek a neten. Pont tegnap beszéltük Ivettel, hogy ne hogy már a Louis-hoz menjen hozzá a Blair! Én annyira remélem, hogy ez csak olyan megtévesztés vagy nem tudom...Neki a Chuck a párja, összetartoznak! 

Január 17-én folytatják majd a 90210-et; aminek a vége elég szomorú volt. Nem akarom, hogy Raj meghaljon és otthagyja az Ivy-t. :( 

Jelenleg más sorozatot nem nézek, legalábbis nem jut eszembe! Viszont tervben van a Boardwalk Empire, a Hart of Dixie és a Ringer. Ja, valamikor a Kés/Alatt-ot is folytatnom kéne...De ezekre szerintem csak nyáron szakítok időt, vagy nem tudom. Ha beteg leszek! :D 

Love: Cintijjja :)

Shoemanic!

Sorry for party rockin' - in Scotland.

Nincs mit hozzáfűznöm ehhez a fotósorozathoz! Most találtam meg, és egyszerűen muszáj volt... :D

Erről amúgy ez a szám jut eszembe, bár még nem is létezett akkor. 

Love: Cintijjja :)

A változásokról.

Tegnap kisebbfajta sokk ért, amikor megnéztem a magyar felsőoktatás legújabb 'pikantériáját' - azaz a létszámkeretet. Azzal addig nincs is baj, hogy nem vesznek fel akárkit egyetemre és főiskolára, hiszen olyan tényleg nem való oda, aki a 240 pontot alig tudja összekaparni. De hogy ilyen mértékben lecsökkenteni a keretet? Azt hiszem a számok magukért beszélnek...

A táblázatot elnézve rögtön kiderül, hogy növelni akarják azok számát, akik bölcsészettudomány; informatika; műszaki és orvosi képzés; illetve a természettudományok területére mennek tanulni. Ettől még nem lesz több ehhez értő gyerek a gimnáziumokban! Személy szerint én a társadalomtudományi ágon szeretnék (szerettem volna?) továbbtanulni, erre kibökik a szemem egy ezres kerettel.  A művészetképzési területen is alacsony a szám, de oda alapból sem mentek több ezren - hiszen nincsen szükség ennyi színészre vagy táncosra. Amúgy pedig ha körülnézünk a magyar színjátszás 'elitjében', rádöbbenhetünk, hogy többségük nem a Színművészeti Egyetemről került a színházakba, hanem Gór Nagy Mária Színitanodájából. És elismert táncos is lehet valaki anélkül, hogy a Táncművészeti Főiskolán végzett volna! Jó, persze tényleg szebben hangzik, de rengeteg tanoda van az országban, amit ugyanúgy elismernek, mint a főiskolai párját. Ahol mondjuk lassan inkább a kapcsolatok, nem pedig a tehetség dominál... 

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy igenis át kell képeznem magam, perfekt matekosnak vagy fizikusnak lenni; majd elmenni a természettudományok területére. A humán tudásom ugyanis senkit nem érdekel az égvilágon. Mondjuk lenne egy másik lehetőség is, az informatikai képzés, hiszen jó vagyok ebből a tárgyból; de az ehhez kapcsolódó alapképzésben is szerepelnek olyan tárgyak, amiken ha megszakadok se mennék át - ez van gyerekek, el kell hagyni az országot. Csak azt nem tudom, hogy akkor minek erőlködök?! Elvégzek most egy felsőfokú szakképzést, és? Ezután mi lesz? 

Tegnap este volt az első olyan konkrét pillanat, amikor megbántam, hogy nem vállaltam el a stewardess-munkát. Mennyivel jobb lenne! Nem kéne feleslegesen stresszelnem a jövőn, csak utazni országról országra, nem törődve semmivel. Most még csak Love-t sem írok elköszönés gyanánt, ez a bejegyzés meg sem érdemli, annyira elkeserítő. 

Cintijjja

Jenna Marbles

Nemrég bukkantam rá Jenna Marbles-re, aki szintén blogger; ám ő videókat is megoszt a társadalommal, melyekben kritizál ezt vagy azt. Minden szerdán feltölt egy új videót a hivatalos Youtube csatornájára. Ezek nagyrészt sztárokról és attitűdjeikről, vagy emberi butaságokról szólnak. S hogy miért is érdemes megnézni a videóit? Lényegében azért, mert már a csaj stílusa is olyan, hogy a hasamat fogom a nevetéstől; meg ez az egész, amit csinál nagyon bejövős. Csak ajánlani tudom!


Ízelítőnek itt van két videója is, de ha érdekel több is, akkor az alábbi linkeken találsz más információkat is. :)


Jenna Marbles Official Blog
JM Official YouTube Channel

Love: Cintijjja :)

Feelings.

Egyszerűen nem tudom, mi van velem mostanában. Olyan vagyok, mint egy rapszódia. Szélsőséges és hirtelen váltom a hangulataim. Ma is délután tök vidám voltam, semmi okom nem volt szomorkodni; aztán egyszer csak elment az életkedvem is és megint ráparáztam a dolgokra. Bár való igaz, ezúttal volt oka, de akkor is! Nem fogadom meg újévi fogadalomként, hogy kevesebbet rágom magam a dolgokon mostantól, mert a fogadalmakat úgyse tartják be az emberek. Viszont idén nem fogok feleslegesen aggódni dolgokon! Ha törik, ha szakad, erre tényleg nem ártana ügyelnem. 

Hogy is mondták ezt a 90210-ben? 'I wanna be No Drama Adrianna.' 

Na, én akkor No Drama Cintia leszek! 

Love: Cintijjja :)

J. R. R. Tolkien

Mivel kedvenc íróim egyike épp ezen a napon született 1892-ben, úgy döntöttem, hogy megemlékezek róla. Köszönöm Tolkien, hogy megírtad A Gyűrűk Urát; egyszerűen szerelmes vagyok az általad teremtett világba. :) 

Love: Cintijjja :)

Milyen volt 2011?

Most eléggé elkéstem a szokásos évösszefoglaló bejegyzésemmel; de igazából ezt nem tudom mire fogni. Akárhányszor ültem neki az írásnak, valami visszafogott - vagy a lustaság, vagy nem is tudom mi. Az igazság az, hogy nem akartam visszagondolni a mögöttem hagyott évre. Nem akartam szembenézni a kegyetlen valósággal: elértem a mélypontot, ha lehet ilyet mondani. Sokak szerint ez akkor kezdődött, amikor január elején kiléptem az együttesből, mások szerint pedig amikor "véget ért az első szerelem". Ezek közül egyik sem igaz, ebben teljesen biztos vagyok, bár való igaz: faképnél hagytak, de ő nem az első szerelem volt, az illetőt nem nevezném meg. És igen, ennek a tetejébe jött az is, hogy véget vetettem Tűzvirágos karrieremnek. Utána következhetett még egy elfuserált kapcsolat; amit valójában csak én értékeltem túl és mára már harag sem maradt bennem. Április utolsó hétvégéje nagyon nehéz volt: pénteken ballagás, szombaton pedig szembesültem a ténnyel, hogy jó pár hétre a Barátság extrákkal című filmbe keveredtem (ami akkor még nem is létezett!) akaratomon kívül, happy  end nélkül. Kár, hogy ez két nappal az érettségi előtt derült ki számomra. A hab a tortán pedig az volt, hogy ekkor volt az első olyan Táncgála hosszú-hosszú évek után, amin én már nem szerepeltem. S bár nem hiányzik a Tűzvirág; azért a régi társaság és a rengeteg közös élmény sosem fog feledésbe merülni. S képzeletben már vissza is repültem májusba, ami egyértelműen az érettségi és a nyelvvizsga jegyében telt. Lassan időszerű lett egy újabb pofon is: nem sikerült a felsőfokú angol; szóbelin egészen egyszerűen két pont hiányzott. Időszűkében pedig már nem tudtam elmenni még egyszer...amiből pedig egyenesen következett, hogy nem vesznek fel semmi általam megjelölt helyre; mivel elbuktam 40 pluszpontot. Úszott az ELTE nemzetközi tanulmányok és minden más is. Mondanom sem kell, hogy elég merész tett volt, hogy gyakorlatilag mindent egy lapra tettem fel, hiszen 412 volt e legkisebb pontszám, amit megjelöltem, és 452 a legtöbb. Nem jött jól a 40 pont mínusz, na. :) 

Aztán elkezdődött a nyár. Annyira el voltam keseredve, hogy teljesen belemerültem az önsajnálatba, bár ezt a külvilág nem vette észre. Rettenetesen éreztem magamat a bőrömben, noha bizonygattam, hogy semmi gáz, nem vettek fel, és? Ez nem így volt. A tetteim viszont helyettem is beszéltek. Folytonos bulizásba fojtottam bánatom és súlyos hibákat vétettem. Egyik közülük tönkretett egy barátságot, aminek a helyreállításán a mai napig is dolgozok. [Viszont ezen a ponton megjegyezném, hogy igen, én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mit tettem és meg is bűnhődtem érte. Ám ez egyesegyedül azt a személy jogosítja fel arra, hogy ellökjön magától Bongóban, akit megbántottam. Mást nem, sőt, aki ezt csinálta, neki arra sincs joga, hogy rám vessen követ. Azt pedig majd a Noémi eldönti, hogy fel akar-e lökni, ha az útjába kerülök.]

Augusztusban még mindig nem tudtam, hogy mi lesz velem szeptembertől és kedvem sem volt gondolkozni rajta. Egyszerűen nem érdekelt semmi. Csak el akartam tűnni szem elől, leginkább a sajátom elől, bár ez lehetetlen. Hogy is mondják ezt? Elsüllyedtem szégyenemben. Igen, hihetetlen módon szégyelltem magam. Aztán egy napon a kutyánk, akivel együtt nőttünk fel, itt hagyott minket. Hajnalban történt és én végig mellette voltam, mert megígértem neki este. Tudtam, hogy az lesz az utolsó napja, úgyhogy nem feküdtem le aludni sem. Nem akartam megszegni a neki tett ígéretemet. Annyi szeretetet kaptam tőle, hogy leírni sem bírom. Az Ingriddel mindketten ott voltunk neki a végén. Másnap a csend elviselhetetlen volt a házban. Egy nappal a Suzy halála után kaptam a hírt, hogy a Szilvi begyógyszerezte magát. A nő, akit 12 éves korom óta ismerek, aki a boltunkban dolgozott és akivel minden nap beszéltem; feladta. A mentősök még épp időben érkeztek, de a bevett mennyiség túl nagy és sajnos visszafordíthatatlan károkat okozott. Nem akartam elhinni, amikor először mondta apu. Egyszerűen nem. 

Ekkor jelentkeztem stewardessnek, és át is mentem a rostán. Elmehettem volna. Elfuthattam volna minden és mindenki elől; így soha nem kellett volna szembe néznem az egésszel. Azonban az utolsó pillanatban visszaléptem - én magam sem tudom, hogy miért. Talán a maradék önbecsülésem szólt, hogy inkább hozzam helyre a dolgot és éljek azzal a tudattal, hogy legalább nem futottam el. Hogy szembenéztem ennek az egésznek a súlyával, legfőképp a következményekkel. Időközben jelentkeztem egy médiaakadémiára újságírónak, ahová visszahívtak, ami egy 19 éves számára nagyon nagy megtiszteltetés - ugyanis 35 feletti nőkkel versenyeztem a bejutásért; akik lássuk be, többet éltek s többet tapasztaltak már meg, mint én. Huszonöten voltunk körülbelül, ebből 15-18 embert vettek fel, és én nem voltam köztük. Ismételten. Rosszul éreztem magam megint, azonban nagyjából ekkor indult el bennem a folyamat, hogy összeszedjem magam. Ebben az is sokat segített, hogy a suliban van pszichológia és önismereti óránk is, aminek hatására gyakrabban elmélkedtem a dolgaimon. Hogy ki is vagyok, mi voltam és merre tartok. Eltelt egy időbe, míg összeszedtem magamat, ehhez az is társult, hogy nem jártam el szórakozóhelyekre egy darabig. Még szülinapi bulit sem tartottam és ajándékokat sem vártam. Egyszerűen nem tudtam ünnepelni. Azért a barátnőim, akik annak ellenére kitartottak mellettem, hogy én már elfordultam magamtól; ezt nem hagyták annyiban, ezért zárt körben, négyen ünnepeltünk. 

November végére azért sikeresen összeszedtem magamat, ez valószínűleg a közérzetemen is meglátszott; aminek pedig eredménye is lett. Ezt a kis információt azonban megtartom magamnak még. :)

Ez volt számomra 2011, maga a rémálom. Nagyon örülök, hogy vége lett az évnek és magam mögött hagyhatom. Bár tudom, hogy ez sok tekintetben nem jelent tiszta lapot is, de nekem elég a tudat, hogy újult erővel vethetem bele magamat az életbe! :) 

Love: Cintijjja :)