A változásokról.

Tegnap kisebbfajta sokk ért, amikor megnéztem a magyar felsőoktatás legújabb 'pikantériáját' - azaz a létszámkeretet. Azzal addig nincs is baj, hogy nem vesznek fel akárkit egyetemre és főiskolára, hiszen olyan tényleg nem való oda, aki a 240 pontot alig tudja összekaparni. De hogy ilyen mértékben lecsökkenteni a keretet? Azt hiszem a számok magukért beszélnek...

A táblázatot elnézve rögtön kiderül, hogy növelni akarják azok számát, akik bölcsészettudomány; informatika; műszaki és orvosi képzés; illetve a természettudományok területére mennek tanulni. Ettől még nem lesz több ehhez értő gyerek a gimnáziumokban! Személy szerint én a társadalomtudományi ágon szeretnék (szerettem volna?) továbbtanulni, erre kibökik a szemem egy ezres kerettel.  A művészetképzési területen is alacsony a szám, de oda alapból sem mentek több ezren - hiszen nincsen szükség ennyi színészre vagy táncosra. Amúgy pedig ha körülnézünk a magyar színjátszás 'elitjében', rádöbbenhetünk, hogy többségük nem a Színművészeti Egyetemről került a színházakba, hanem Gór Nagy Mária Színitanodájából. És elismert táncos is lehet valaki anélkül, hogy a Táncművészeti Főiskolán végzett volna! Jó, persze tényleg szebben hangzik, de rengeteg tanoda van az országban, amit ugyanúgy elismernek, mint a főiskolai párját. Ahol mondjuk lassan inkább a kapcsolatok, nem pedig a tehetség dominál... 

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy igenis át kell képeznem magam, perfekt matekosnak vagy fizikusnak lenni; majd elmenni a természettudományok területére. A humán tudásom ugyanis senkit nem érdekel az égvilágon. Mondjuk lenne egy másik lehetőség is, az informatikai képzés, hiszen jó vagyok ebből a tárgyból; de az ehhez kapcsolódó alapképzésben is szerepelnek olyan tárgyak, amiken ha megszakadok se mennék át - ez van gyerekek, el kell hagyni az országot. Csak azt nem tudom, hogy akkor minek erőlködök?! Elvégzek most egy felsőfokú szakképzést, és? Ezután mi lesz? 

Tegnap este volt az első olyan konkrét pillanat, amikor megbántam, hogy nem vállaltam el a stewardess-munkát. Mennyivel jobb lenne! Nem kéne feleslegesen stresszelnem a jövőn, csak utazni országról országra, nem törődve semmivel. Most még csak Love-t sem írok elköszönés gyanánt, ez a bejegyzés meg sem érdemli, annyira elkeserítő. 

Cintijjja