Idő.

Talán nem ez az a pillanat, amikor írnom kellene, talán az. Tudjátok, van az a szakasza az életeteknek, amikor egészen egyszerűen minden sikeres, minden jó. Mikor bármibe kezdesz sikerül, a legváratlanabb és legjobb dolgok történnek meg veled...és mégis. Ott van a "de". 

Nem ront el semmit, minden ugyanúgy megy tovább, de mégis...valami más lesz. Te. Mert egyszerűen felemészt a folyamatos félelem. Igen, félek, lehet, hogy ezt "gáz" bevallani. Tarthattok álszentnek, mártírnak, drámakirálynőnek...de egyszerűen vannak dolgok, amik nagyon nehezen változnak meg az ember lelkének mélyén. És hiába stimmel minden - szerelem, család, karrier és a többi - folyamatosan várom, mikor történik valami. Valami rossz, ami majd árnyékot vet minderre. És nem merem teljes mértékben sem átadni magam a boldogságnak, sem elhinni, hogy van ilyen. 

Valakik szerint azok, akik a "jobb félni, mint megijedni" elve szerint élnek, saját maguknak vonzzák be a bajt. Még mindig nem tudtam eldönteni, közéjük tartozok-e, mert útközben valahol elvesztettem a fonalat: azért félek, mert sokszor ijedtem meg, vagy azért ijedtem meg sokszor, mert a félelmeim bevonzották? Megmondom őszintén, fogalmam sincsen. Ahogy arról sem, hogy mikor lettem ilyen paranoiás és önmagát lebecsülő ember, bár sejtéseim azért vannak róla. Talán az első rajtakapás pillanatánál, talán akkor, amikor végignéztem, ahogy elsétált valaki más. Mindez már sok-sok évvel ezelőtt volt, és mégis. Lehet, hogy az a félelem és fájdalom, amit évek alatt halmoztam fel, nem múlik el pár hónapnyi boldogság hatására? Hogy is múlhatna el? 

Hiszen ha egy mérleg két oldalára teszünk különböző súlyokat, nem lesz egálban az sem. 

Lehet, hogy csak meg kell várnom, míg felhalmozok a mérleg másik oldalán rengeteg boldogságot? 

A mondás úgy tartja, hogy minden rossz mellé két jó jár, és akkor minden rendben lesz. Arról azonban nem szól a fáma, hogy ez mennyi ideig tart el...így valószínűleg a megoldás az idő. 

Mindig az idő.

Az idő minden sebet begyógyít és sokszor tényleg csak időt kell adnunk maguknak. Ahhoz, hogy elfogadjunk egy új helyzetet, ahhoz, hogy merjünk hinni magunkban és ahhoz is idő kell, hogy teljesen boldogok merjünk lenni. 

Love,

Cintijjja