Na jó, azért nem teljesen. Mindösszesen 23 nap, de az is elég hosszúnak tűnt. A június végeláthatatlannak tűnt. Mintha sosem akarna abbamaradni ez az egész. Folyton csak tanulni, tanulni, tanulni - de ezzel persze nem voltam egyedül. Tudom, ilyenkor a felnőttek - a dolgozó felnőttek - rögtön rá is vágják, hogy "bezzeg a régi szép idők, mikor csak tanulnom kellett" vagy, hogy "visszasírod te ezt még". Meglehet, hogy így lesz, nem tagadom. De egyelőre nem a jövőben élek, a jelen pedig most van, és fárasztó. Fárasztó volt a folytonos tanulás, fárasztó volt a folytonos megfelelni akarás. De fárasztó volt az is, hogy minduntalan ismételgettem: menni fog.
Ez pedig be is következett, bár - túlzott maximalista jellememből adódóan - szerintem alul teljesítettem az önmagam számára felállított mércén. Az angol emeltet 4%-kal szerettem volna jobbra, ha nem többel, és az infót nem lett volna rossz 90% felé megcsinálni. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha elérem a kitűzött célt sem lettem volna elégedett. Ez a fránya maximalizmus! Arról pedig még nem tudok nyilatkozni, hogy felvesznek-e jövőre oda, ahova már tavaly is menni akartam; hiszen addig vár rám egy nyelvvizsga, jövő májusban pedig a szakvizsgák. Ez pedig még mind a jövő zenéje.
És, hogy mi más történt? Így visszagondolva én magam sem tudom. Munkát sajnos nem sikerült találni, pedig jelentkeztem egy csomó helyre. Nem is az zavar, hogy nem jön össze, hanem ahogy nem jön össze. Úgy gondolom, hogy ha már én veszem a fáradságot, hogy megírjam a jelentkezést és a munkának megfelelően alakítsam az önéletrajzot; akkor a munkáltatók is vehetnék a fáradságot a válaszra. Egyre inkább kiábrándultam ebből az egész rendszerből, hiszen aki akarna dolgozni nyáron, sem kap munkát. Na de ilyen az élet, nem lehet mindent egyszerre! :)
Szeptembertől valószínűleg kollégista leszek - életemben először. Anyum kicsit aggódik is, mert hozzám hasonlóan ő sem bízik meg feltétlenül másokban; és fél, hogy esetleg ellopnak tőlem ezt-azt. Mondjuk egy laptopot, ami azért kicsit hazavágná a költségvetésemet. Jó lenne albérletbe menni, de erre egyedül nem látok nagy esélyt - és eddig nem tudok olyanról, aki szeptembertől júniusig ugyanúgy albiba menne, és még nincsen lakótársa. Ilyen az én szerencsém?
De persze minden jó lesz. Mindig minden jó lesz. Annak kell lennie.
Love: Cintijjja :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése