Tegnap jöttem hazafele Budapestről busszal és arra jöttem rá, hogy mennyire nem kommunikálnak egymással az emberek és hogy ez mekkora gond.
Hét ágra sütött be a nap a buszba, ezért az előttem ülő lány lehúzta a napellenzőt és beakasztotta a helyére. Igen ám, de a napellenző a másik oldalon nem akadt be a helyére, ezért az ott ülő személy beakasztotta. Ezzel viszont az előttem ülő lánynál jött ki a helyéről. Ezután még hosszú percekig játszották ezt a borzasztóan unalmas és idegesítő játékot, de ahelyett, hogy együtt megoldották volna a problémát, csak szenvedtek vele. Azonban ha megfelelően kommunikálták volna le a helyzetet, egy szempillantás múlva megoldódott volna minden és kényelmesen utazhattak volna tovább.
Azonban nem így történt, így - mint azt már írtam - az egész tartott vagy 10-15 percen keresztül.
Ugyanígy meg lehet beszélni az úgynevezett nehéz helyzeteket. Sőt, mi több, azokat lehet, hogy még inkább meg kell beszélni. Mert ha nem így történik, akkor előfordulhat, hogy az egyik fél nem feltétlenül érti meg a helyzet >miértjét<, így megoldást sem tud kitalálni. De persze ilyen esetek előfordulhatnak akkor is, ha az egyik félnek nincs bátorsága ahhoz, hogy a másikkal megtárgyaljon bizonyos dolgokat. Ahány ház, annyi szokás.
Ez azonban nem változtat a tényen: beszélni kell, és tudni is kell. Nem elég csak üres, hazug szavakat belemondani a nagyvilágba, mert ami az egyiknek semmiség, a másiknak minden.
Cintijjja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése