Péntek-érzés.

Itt van. Újra meg újra. Nem lehet ellene küzdeni és már nem is érdemes. Mindig megfogadjuk, hogy nem és mindig át is hágjuk. Ez a pénteki buli. 

Viszont nem ihatok sokat - sőt, szinte semmit. Elkezdtem a tea-kúrát, amihez hozzátartozik, hogy semmi hizlaló dologgal nem szennyezhetem magam (más szó nem jutott eszembe) a cél érdekében. Se pezsgő, se bor, se csoki....a fagyiról viszont nem tudok lemondani. 2-3 naponta ezt a kis örömöt megengedem magamnak.:) 

Hétfő. Kedd. Szerda. Csütörtök.

Egy újabb hét kezdete. Azonban ez a hétfő most más: ez egyben a hónap kezdete is. Augusztus más lesz, mint amilyen a július volt. Igen, írtam olyasmit, hogy féktelen bulik vagy görbe esték, de ezeket nem úgy kell elképzelni, hogy drogoztunk. Mert nem élek ilyen szerekkel és soha nem is tettem! Az más kérdés, hogy emiatt is belém tudsz kötni, kedves lány, aki egészen elképesztő módon az én életemről olvas még mindig (ami azért elég gáz, valld be önmagadnak.)  Ha egy amerikai sorozatban lennénk, csak annyival zárnám le a dolgot, hogy back off vagy talán egy shut the fuck up-ot is megejtenék, de nem vagyunk egy amerikai sorozatban, ezer bocs. Az én úgynevezett "féktelen bulijaim" legalább nem arról híresek, hogy mennyi anyagot szívtam... ;) Ezt azért tartsuk észben. 

Amúgy megint kissé letargiába kerültem. Épp a koktélozóban ücsörögtünk a barátokkal és megint beszéltünk a továbbtanulásról. Minden egyes ilyen alkalommal egy kis darabot kiszakít a szívemből, de nem szólok inkább. Nem akarom elrontani az örömüket, sőt, velük együtt örülök. :) Ennek ellenére hatalmas fájdalom ért, amikor felismertem: sosem leszek olyan, mint ők. Mindig is más voltam. És mikor anyum olyanokkal jön, hogy nem értem, miért akarsz olyan barátokat, mint ők, mert sosem illeszkedsz be közéjük..., eddig mindig azt mondtam, hogy nem igaz - a tegnap után viszont még saját magamban is kételkedek. Nekem nem lesz saját lakásom se Pesten, se máshol az országban. Nem hogy 19, de még 25 évesen sem. Nem mostanában lesz jogsim és autóm sem, szóval elgondolkoztam. Miért akarnának velem barátkozni? Minden tekintetben kilógok a sorból - ennyire pedig nem lehetek jó fej, hogy önmagamért szeressenek. Talán a válasz is egyszerűbb, mint gondolnám: meg kéne tanulni elfogadnom magam. Viszont az nem lesz egyszerű. Régóta dolgozok azon, hogy megbékéljek magammal, de nem megy. Sikeresen lebeszéltem magamat a fogyókúrás tablettákról, azonban elkezdtem inni egy teát, ami elveszi az étvágyamat. Kicsit kevesebbet eszek, na és? Most nem fog eluralkodni rajtam ez az egész, mint legutóbb. Csak egy kicsit rosszul érzem magam a bőrömben. Amint elértem a kívánt hatást, leállok! :) 
                                                                               Love: Cintijjja :)

Kétség.

Elcsesztem. Totálisan elcsesztem. 

Tudom, hogy rengeteget dolgoztam és annál is többet tanultam azért, hogy sikeres érettségi vizsgákat tegyek, hogy felvegyenek az ELTE nemzetközi tanulmányok alapszakra. Mert ezt szeretném tanulni és ez az elsődleges tervem. És megbuktam. Nem az érettségin, hanem az egészen együttvéve. Még jobban oda kellett volna tennem magam, de nem így történt és kizárólag a saját hibámból most kétségek között vagyok. És nincs, akihez fordulhatnék ezzel. Egészen egyszerűen azt hiszem, csak nem akarom elrontani mások örömét. Hiszen minden barátnőm idejét a továbbtanulás teszi ki: milyen lesz majd Pesten, az albérlet, kell lakótárs...és ezernyi ilyen apró dolog. Én pedig a fekete bárány - persze, tudom, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy nem nyertem oda felvételt, ahova akartam menni. Nem is akarok felvenni semmiféle mártírszerepet, hanem le kell írnom ami bánt, szükségem van rá. Nem is az a legnagyobb baj, hogy nem vette fel, sőt! Így van egy évem, amíg nyelv-vizsgázhatok és dolgozhatok. Mellette pedig belefér egy OKJ-képzés vagy esetleg egy új nyelv megtanulása. Ez így pedig már nem is hangzik olyan rosszul...

Ennek ellenére bánt a dolog, mert látom a körülöttem élők arcán a sajnálatot. Anyun, apun és már a legjobb barátnőmön is. Tudom, hogy aggódnak és ez valamilyen szinten jól is esik, viszont őrült módon kínoz, hogy nem vagyok elég jó. Hogy mindenki azt hajtogatja, hogy mindegy milyen szakra, de valamire menj el, akár költségtérítéses módon is... Én nem akarok! Nem akarok elmenni csak azért egyetemre, mert akkor a környezetemben mindenki boldogan hajtogatja majd, hogy a Cinti is egyetemista! Én csak azt szeretném, ha elfogadnák a döntésemet. Mert végleges. :) Nem fogok költségtérítésesen továbbtanulni idén szeptembertől, mert nem akarom, hogy a családom ilyen sokat költsön erre. Decision is final. 

Emellett van egy más lehetőségem is, de erről nem beszéltem még senkinek. Lehet nem is érdemes ezen elgondolkozni, de azért úgy elképzeltem...mi lenne, ha... Szóval van kint egy ismerős Angliában, pincér egy étteremben és meg lehet oldani, hogy kimenjek. Viszont nem tudom, hogy érdemes-e feladnom mindent. Mármint tényleg mindent. A barátokat, a jövő szeptemberi továbbtanulást, az egész itteni életet. Másrészről pedig egy izgalmas és új dolog.

Na, most akkor annyi van hátra, hogy válasszak egy opciót, és lehetőleg ezzel ne rontsak el semmit.

Love: Cintijjja :)